Élet a magyar ugaron
Kamaszkorom idején fényképészként dolgoztam. Egy faluban volt a műtermünk.
Ott megismerkedtem a helyi, idős, kilencven éves plébánossal, aki mindig szeretettel fogadott és elbeszélgetett a hitet csak kereső, protestáns sráccal.
Egy ilyen beszélgetésben mesélte el, hogy a világháború végén a helyi párttitkár aktivitása nyomán beidézték a tanácsházára, hogy elvigyék a Szovjetúnióba fogolyként. Az orosz tiszt küldte haza, mivel túl volt a megszabott korhatáron.
Egyszer a plébániakertben, télen, nagy hóban rátámadt három suhanc botokkal, hogy agyonverjék. Elfordult tőlük, a hóba térdelt és imádkozni kezdett. Amikor kinyitotta a szemét, már eltűntek a hős támadók.
Ha megtudta, hogy a faluban valaki beteg, és nincs, aki ellássa, vitt neki ebédet, legyen az keresztyén vagy éppen kommunista.
Mindig reverendában közlekedett. A buszon nem állt mellé senki.
Misére néhány idős asszony járt csak, erős volt az egyházellenes propaganda.
Hitre nem jutottam még akkor, de a plébános tiszta, szeretetteljes lénye, sugárzó hite nyílván hatott rám.
Amikor már nagyon fáradt, beteg volt, a szobájában tartotta a miséket. Feledhetetlen alkalmak voltak ezek. Időnként beálltam ministrálni. Ez annyit jelentett, hogy a napi, kijelölt szakaszt felolvastam a Szentírásból.
Bibliámban tartom a tőle kapott levelezőlapot, amit akkor írt, amikor érettségiztem. Így írta alá: az öreg pap imádkozik érted…
Néhány évvel ezelőtt, húsz esztendővel a halála után, ellátogattam a faluba. Azóta nem lakott pap a plébánián. Meglepett, hogy a már korábban lebontásra ítélt épület milyen jó állapotban van. Egy kedves, elegáns asszony fogadott. Kiderült, hogy ő valamikor, családjával együtt, az oroszok elől Nyugatra menekült, mivel a vidék grófjának a leánya volt. Idősebb korában egyre sűrűbben eszébe jutott a kis magyarországi falu és a mai gyermekek, akiknek nincs papjuk a faluban és nem részesülnek keresztyén tanításban, nevelésben. Elmondta, hogy egy életen át meghatározó volt számára az, amit gyermek korában tanult a plébánostól. Hazautazott és a falu melletti erdei fogadóban, ahol valamikor a kommunista párt főtitkára is megszállt vadászatai alkalmával, néhány napon át csendben kereste Isten akaratát hátralévő élete felől. Úgy döntött, hazatelepül és ezután már csak ezért a közösségért fog élni. Rendbehozatta a paplakot, vendégszobákat is alakíttatott, beköltözött és elkezdte szolgálatát. A közeli városból rendszeresen jár lelkész a faluba. Amikor ott jártam, már harminc gyermek vett részt a hitoktatásban.
A szomszéd település baptista fiataljaival szervezett akkor éppen programot a helyi kultúrházban.
A különös, hogy ma sem örül mindenki ennek a megújulásnak. Megtörtént, hogy kiszúrták a grófnő autójának kerekét vagy beütötték a plébánia ablakát, pedig ő látogatja a szegény családokat, segít nekik, amiben csak tud.
Így találtam forrást, életet a magyar ugaron.
Így találkozott egy volt falusi fotográfus, aki ma evangélikus lelkész és egy hazatelepült katolikus grófnő a megújult plébánián, és adtak hálát Istennek a falu valamikori papjáért és a feltámadásért.
Kossuth rádió, 2004. november 8.